Helyi időjárás

A Buji Diáksport Egyesület


Az iskolának 1986 óta van önálló jogi személyként működő diáksport egyesülete (dse), mely együttműködési megállapodást kötve az önkormányzattal, koordinálja, szervezi és finanszírozza a diákolimpiai és tömegsport versenyeket, vásárolja és javíttatja a sportszereket.

Egyesületünk azzal a céllal alakult, hogy minél több buji gyermek számára biztosított legyen a rendszeres sportolás lehetősége, a sport segítségével tanuljanak meg küzdeni kitűzött céljaik érdekében, együtt örüljenek sikereiknek, erősítsék egymást a problémák megoldásához vezető út bejárásában és ezeket a sportolás során megszerzett képességeiket az élet bármely területén kamatoztassák. Fő feladatunknak tekintjük, hogy gyermekekben felébresszük az igényt az egészséges élet és a rendszeres testmozgás iránt.

A Buji Diáksport Egyesület ellátja az iskola sporttevékenységével kapcsolatos feladatokat, biztosítja a szakosztályok diákolimpiai versenyeztetését és az ezzel kapcsolatos szervezési és tanulókíséreti feladatokat. Nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséges diákok felismerésére és fejlesztésére. Egyesületünk számára nagyon fontos, hogy a kiemelkedő képességű tanulókat felkészítsük a sporttal kapcsolatos továbbtanulásra Az egyesület fontos célja, hogy működőképességét megőrizze a következő években. A működéshez alapvető feltétel az anyagi háttér megteremtése főleg támogatók és pályázatokon való eredményes részvétel segítségével. Az egyesületnek kialakult hagyományrendszere van, melynek folytatása kiemelt szerepet játszik az egyesület életében. Egyesületünk kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást és a diákolimpiai versenyeken való eredményes szereplést, valamint az egészséges életmód megismertetését és megszerettetését a diákok széles körében a tömegsport jellegű rendezvények keretében. A két testnevelő hetente 2-2 alkalommal labdarúgás és kézilabda sportágakban tömegsport foglalkozásokat tart a mozogni vágyóknak. Az eddigieknek megfelelően továbbra is szeretnénk a megye kiemelt egyesületeihez tartozni.

A működéshez szükséges anyagi eszközöket önkormányzati támogatásból, tagdíjakból és pályázatokból fedezzük. A nehéz helyzetünkben sem feledkezhetünk meg a szülők segítségéről. Ezúton is köszönjük az önzetlenül segítő szülők munkáját, támogatását. Továbbra is várjuk külső szervezetek, cégek, egyéb pártolók anyagi és más jellegű segítő szándékú támogatását, illetve személyi jövedelemadójuk 1 %- nak részünkre való felajánlását, hozzájárulva intézményünk sportbeli sikereihez. Adószámunk: 18791879-1-15

Popovics Norbert DSE elnök

 

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A honlap gépi fordítása

Ki olvas minket

Oldalainkat 745 vendég böngészi

Naptár

<-  Május 2024  ->
HK SzCs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Ma van az év 88. napja Szökőév? - Igen! -
Hétköznap/hétvége: Hétköznap

Idő: 10 óra, 44 perc.
Internetidő: 447 (Swatch)
Időszámítás: Téli
Horoszkóp:
Kos (március 21. - április 20.)
Horizontal SlideShow Module v1.8 by JT.