Helyi időjárás

TOP 4.2.1-15-SB1-2016-00059
Buji Szociális Alapszolgáltatási Központ fejlesztése és eszközbeszerzése

 

 

.              Projekt általános leírása

 

Buj Község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekvő település. Ibrány járásszékhelytől 5 km-re, és Nyíregyháza megyeszékhelytől 19 km-re található. A település mezővárosias jellegű, egykor kiterjedt tanyavilággal rendelkezett, melyből mára csak 3 lakott. A települést a 3823. sz. közút szeli át, mely Nyíregyházával és Tokajjal biztosít közúti kapcsolatot. A település és a megyeszékhely között autóbuszos tömegközlekedés biztosított, a vasúti közlekedés szünetel. A 2015. évi adatok alapján Buj Községben 2.287 fő él. Az országos tendenciával azonos módon a város lakosságszáma csökkenést mutat, az öregedési ráta nő. A településen megfigyelhető a lakosság intenzív elöregedése, s ezáltal az egyszemélyes háztartások aránya, a szociálisan rászorultak száma növekszik, valamint egyre több lakosnak jelent gondot önmaga, illetve családtagjainak megélhetése. Az idősebb korosztályba tartozók száma meglehetősen magas, ami egyenesen arányos azzal, hogy a következő években - e korosztályba tartozók idősödésével - jelentősen nő azok száma, akik jellemzően az idősek részére nyújtott ellátások (étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, idősek otthona) iránti igénnyel jelentkezhetnek.

 

A településen a szociális alapszolgáltatásokat 2008. június 5. napjától a Buji Szociális Alapszolgáltatási Központ látja el, mely jelenleg a Szociális Alapszolgáltatási Központ Társulás fenntartásában működik. Az intézmény alapellátás keretein belül ellátja az étkeztetést, a házi segítségnyújtást, idősek nappali ellátását (Buj /székhely/, Balsa, Tiszabercel /telphely/). Folyamatosan figyelemmel kíséri a lakosság körében felmerülő gondozási igényeket, javaslatot tesz egyes új gondozási módszerek alkalmazására, a meglevő szociális ellátások fejlesztésére. Az ellátás célja, hogy az egyének, családok rossz egészségügyi állapotára, szociális helyzetére, életvezetési problémáik megoldására a szociális szakemberek helyi szinten, az alapellátás biztosításával keressenek megoldást. A szakellátás, az intézményi keretek között való gondoskodás csak abba az esetben kerüljön igénybevételre, ha az alapellátásban a kliens problémáinak teljeskörű megoldása már nem megoldható. Ugyanakkor ha az ellátott az otthonában kapja meg az önálló életvitelhez szükséges támogatást az önállóságának megerősítésével, támogatásával az a függőségi helyzet kialakulását akadályozhatja meg. Az intézmény feladata a szociális alapszolgáltatások biztosítsa, az ellátásra jogosultak szükségleteinek feltérképezése, szükségleteikhez igazított segítségnyújtás biztosítása, a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése.

 

Az időskorúak nappali ellátás a saját otthonukban élő, 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget napközbeni tartózkodásra (szabadidő hasznos eltöltése, társas kapcsolatok fenntartása).

Szociális étkeztetés keretében a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről való gondoskodás valósul meg, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani.

Házi segítségnyújtás keretében a koruk és/vagy egészségi állapotuk miatt önkiszolgálási, önellátási képességeikben hiányt szenvedők részére biztosítja saját lakókörnyezetükben az önálló életvitelhez szükséges ellátást (fizikai, mentális, szociális szükségletek).

 

A jogalkotó is az otthon közeli szociális ellátásokat helyezi előtérbe, melyet az ellátások állami támogatásának rendszere is tükröz. A helyben megfelelően működő szociális alapszolgáltatások tehermentesítik a bentlakásos szociális ellátórendszert a kielégítő és alacsonyabb költségű ellátás nyújtásával.

 

Jelen projekt keretében megvalósuló fejlesztés kizárólag a Központ buji székhelyét, a Buj településen nyújtott szociális alapellátásokat érinti.

A fejlesztéssel érintett Központ ellátotti létszáma az alábbiak szerint oszlik meg Buj település vonatkozásában:

Szociális étkeztetés

-             ellátási megállapodás: 62 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 49 fő

Házi segítségnyújtás

-             ellátási megállapodás: 28 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 26 fő

Idősek nappali ellátása

-             ellátási megállapodás: 8 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 7 fő

 

Az idősek nappali ellátása esetében 1 fő magasabb szükségletű személyként kerül ellátásra.

A Felhívásban meghatározottak alapján a fejlesztéssel érintett Központ jelenleg az alábbi magasabb szükségletű személyek részére nyújt idősek nappali ellátását, mely rögzítésre került a Központ szakmai programjában, nyilvántartásokban, gondozási tervben, állapotfelmérésben:

-             1 fő, rá irányadó nyugdíjkorhatárt elért személy, aki a rendszeres tisztálkodás és a mosás lehetősége otthoni lakáskörülményei között nem biztosítottak, valamint lakásában a közüzemi szolgáltatások hiányosak. 

 

A Központ keretében kerül ellátásra Balsa és Tiszabercel település vonatkozásában az alábbi szociális alapszolgáltatások:

Balsa település esetében buji székhelyről

Szociális étkeztetés

-             ellátási megállapodás: 62 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 51 fő

Házi segítségnyújtás

-             ellátási megállapodás: 24 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 21 fő

Idősek nappali ellátása

-             ellátási megállapodás: 0 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 0 fő

 

Tiszabercel település esetében tiszaberceli telephelyről

Szociális étkeztetés

-             ellátási megállapodás: 58 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 47 fő

Házi segítségnyújtás

-             ellátási megállapodás: 17 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 14 fő

Idősek nappali ellátása

-             ellátási megállapodás: 28 fő

-             igénybevevők száma (normatív állami támogatáshoz figyelembe vehető számított létszám: 19 fő

 

2.           Projekt műszaki tartalma

 

A szociális alászolgáltatásokat ellátó intézmény bővítését további helyiségek kialakításával (pihenő szoba, társalgó, akm. mosdó stb.) valósul meg, a raktár épület átalakításával a jobb használhatóság érdekében. A raktár épület 2015-ben felújításra került a falak utólagos hőszigetelésével és nyílászárók cseréjével, mely a pályázat fenntartási időszaka miatt nem kerül módosításra. 

A fejlesztés során átalakításra kerül 105,35 m2 (nettó) alapterületű raktár épület, mely a két épület összeépítésével 10,53 m2 bővítés valósul meg, továbbá a meglévő szolgáltató intézmény egy részében 23,06 m2 kerül átalakításra a melegítő konyha átépítésével.

 

A raktár épület átalakításával teljes padló cserét tervezünk új padló vízszigetelés készítésével és hőszigeteléssel. A meglévő födém és tető elbontásra kerül, melyre a szolgáltató épülettel azonos megjelenésű új tető kerül ráépítésre. Az épület megközelítése a jelenleg is kialakult parkoló felől lehetséges. Az udvarban az akadálymentes közlekedés biztosítására akadálymentes parkoló épül.

 

A terület gépjárművel közútról biztosított. Az ingatlan meglévő kapucsatlakozással rendelkezik. Bekerített, a csapadékvíz elvezetése megoldott.

Az Keleti tájolású Alapszolgáltató Központ megközelítése a Rákóczi út felől meglévő kapucsatlakozáson keresztül történik. Az épületbe való bejutását a Keleti oldalon lévő kapu illetve az ajtók biztosítják. Az átalakításra kerülő raktár épületben pihenő szoba, társalgó, vizes blokk és ebédlő kerül elhelyezésre. A vizes blokk a társalgó és az ebédlő között helyezkedik el, mely egy közös közlekedőn keresztül közelíthető meg. Az ebédlővel közvetlen kapcsolatban kerül átépítésre a meglévő melegítő konyha, mely nagyobb helyet kap. A meglévő szolgáltató épület a melegítő konyha és a közlekedőn kívüli egyéb helyiségei nem kerülnek felújításra sem átalakításra, nem képezik jelen beruházás részét. Az udvarban az épületek megközelítésére térkő burkolattal ellátott akadálymentes parkoló kerül kialakításra a könnyebb megközelíthetőség érdekében.

 

Tervezett, átalakított helyiségek:

01. Raktár 6,95 m2

02. Pihenő szoba 17,50 m2

03. Társalgó 27,37 m2

04. Akadálymentes WC 4,47 m2

05. WC 2,46 m2

06. Közlekedő 10,46 m2

07. Étkező 46,67 m2

08. Melegítő konyha 12,60 m2

09. Közlekedő 10,46 m2

Összesen: 138,94 m2

 

Meglévő helyiségek (nem érintett):

10. Akadálymentes WC 6,04 m2 

11. Előtér 8,54 m2

12. Társalgó 29,57 m2

13. Raktár 6,40 m2

14. Iroda 26,46 m2

15. Iroda 18,81 m2

Összesen: 95,82 m2

 

Az épület korszerű építőanyagok felhasználásával, könnyűszerkezetes építési technológiával készül. A közvetlen környezetében lakóépületek helyezkednek el.

 

Az épület vízellátása: Technológiai vízigénye nincs, a szükséges használati víz mennyiségét a jelenleg meglévő (mindkét utcán megtalálható) közműhálózatról biztosított. A telken belül jelenleg is kiépített vízcsatlakozás van, az továbbra is felhasználható. A meleg vízellátás továbbá napkollektoros rendszerrel is előállításra kerül.

Szennyvízelhelyezés: Meglévő szennyvízcsatlakozással rendelkezik.

Fűtés-hűtés: Az épület hőigényét kondenzációs gázkazánnal biztosítjuk. A technológia leírását külön gépészeti műszaki leírás alapján lesz meghatározva.

Gázellátás: Az épület meglévő gázcsatlakozással rendelkezik, mely külön kerül tervezésre.

Szellőzés: A helyiségek természetes módon nyílászárókon keresztül ki lehet szellőztetni.

Veszélyes hulladék: A keletkező egyéb (kommunális) hulladékot külön hulladékgyűjtő edényzetbe, fajtánként elkülönítve összegyűjtésre, és az arra szakosodott szervezetek útján elszállításra, illetve elhelyezésre kerül.

Levegőtisztaság védelem: A tevékenység nem jár a megengedett mértékűnél nagyobb porszennyezéssel, sőt egyáltalán nincs porszennyezés. Önállóan szennyező pontforrás pedig nem kerül telepítésre.

Zajvédelem: A megvalósítás során 41 statisztikai területként kezelendő.

Természetvédelem: A területen jelenleg cserjék, bokrok, fák találhatóak.

 

A fejlesztéssel érintett ingatlanon három önálló épület található. A Buj Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, a Buji Szociális Alapszolgáltatási Központ székhely épülete és a Polgármesteri Hivatal raktáraként működő épület.

Jelen projekt kettő épületet érint (Központ székhely épületét és a Hivatal raktár épületét). A Hivatal épületét nem érinti a fejlesztés.

 

A projekt keretében egy személygépjármű beszerzése valósul meg a szociális étkeztetés ellátásának biztosításához. Gépjármű szállítja az ételt a főzőkonyháról a Központba az ellátottak részére történő kiosztáshoz, valamint a kiszállítást is igénylő ellátottak lakhelyére.

A jelenleg a fenti feladatot ellátó gépjármű – önkormányzat tulajdona – műszakilag leromlott állapotú, jelentős költséget jelent a rendszeresen felmerülő javítási költségek. A gépjármű nem üzembiztos, mely az ellátást veszélyezteti. Az új jármű üzemeltetése költséghatékonyabb, környezetkímélőbb és üzembiztosabb.

A projekt keretében 5 db kerékpár beszerzése valósul meg a nyújtott szociális alapszolgáltatások színvonalas ellátásához. (3 db házi segítségnyújtás, 1 db nappali ellátás, 1 db szociális étkeztetés) A kerékpárok beszerzése ellátás szervezési szempontból szükségesek.

A fentiekben részletezett járművek újak, és beszerzésük megfelel a Felhívás 5.7. pontjában rögzített költségvetési korlátnak.

  

A fejlesztést a Buj Önkormányzata konzorciumban valósítja meg, partnere a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal, amely a projektmenedzsmenti feladatokat látja el.

 

A megvalósuló fejlesztés akadálymentesen használható, különös tekintettel a fejlesztéssel érintett szociális alapszolgáltatások jellegére.

 

3.           Tulajdonviszonyok

 

A fejlesztéssel étintett ingatlan tulajdonviszonyai rendezettek. A fejlesztendő 1/1 hrsz.-ú, Buj, Jókai u. 2. sz. alatti ingatlan Buj Község Önkormányzatának tulajdonában áll. Az ingatlan belterületen található.

 

4.           Projekt költségelemei

 

A projekt megvalósításához az alábbi költségekkel terveztünk:

- engedélyes terv, kiviteli terv: A hatályos szabályozásnak megfelelően a projekt sikeres megvalósításához kapcsolódóan engedélyes és kiviteli terveket kívánunk készíttetni külső szolgáltatóval.

- rehabilitációs szakértő: A fejlesztés keretében megvalósuló akadálymentesítéshez kapcsolódóan a projekt előkészítés szakaszában rehabilitációs szakértő költségével számoltunk.

- energetikai szakértő: A fejlesztés keretében megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéshez kapcsolódóan a projekt előkészítés szakaszában energetikai szakértő költségével számoltunk.

- megalapozó dokumentum: A projekt keretében külső szolgáltatóval kívánjuk elkészíttetni a megalapozó dokumentumot.

- közbeszerzési költségek: A hatályos jogszabályoknak megfelelően a kivitelezési munkálatok vonatkozásában közbeszerzési eljárást kívánunk lefolytatni külső szolgáltató bevonásával.

- kivitelezés: A projekt keretében megvalósuló kivitelezési munkálatok költségeit terveztük tervezői költségbecslés alapján. A tervezői költségbecslés tartalmazza a szükséges kivitelezési anyag költségeket és a munkadíjat is. A kivitelezési munkálatok pontos költségének meghatározása a közbeszerzési eljárás keretében történik.

- műszaki ellenőrzés: A hatályos szabályozásoknak megfelelően a kivitelezési munkálatokhoz műszaki ellenőri szolgáltatás díját terveztük, külső szolgáltató igénybevételével.

- rehabilitációs szakértő: A fejlesztés keretében megvalósuló akadálymentesítéshez kapcsolódóan a projekt megvalósítás szakaszában rehabilitációs szakértő költségével számoltunk.

- energetikai szakértő: A fejlesztés keretében megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéshez kapcsolódóan a projekt megvalósítás szakaszában energetikai szakértő költségével számoltunk.

- eszközbeszerzés: A projekt keretében a fejlesztett ellátásokhoz szükséges eszközök beszerzése valósul meg. Szociális étkeztetés ellátásához egy személygépjármű is beszerzésre kerül. Szociális alapszolgáltatások nyújtásához 5 db kerékpár beszerzése valósul meg.

- nyilvánosság: A kötelező nyilvánosság keretében a Széchenyi 2020 kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyvben foglaltakat kívánjuk megvalósítani külső szolgáltató által.

- projektmenedzsment: A projekt sikeres megvalósítása érdekében külső szolgáltató által biztosított projektmenedzsmenti szolgáltatás költségével terveztünk.

 

 A felhívás 5.7. pontjában felsorolt alábbi belső arányokkal terhelt tevékenységekkel és speciális eszközökkel nem terveztünk:

- Ingatlanvásárlás

- Terület előkészítés

- Tartalék

 

A fentebbiekben felsorolt tevékenységeken kívül minden esetben szem előtt tartottuk a belső korlátozásokat. A PROJEKT SZAKMAI-MŰSZAKI TARTALMA A VÁLASZTOTT ÖNÁLLÓAN TÁMOGATHATÓ ÉS ÖNÁLLÓAN NEM TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRÉNEK A BEMUTATÁSÁVAL:

 

3.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek:

A) A szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése, ezen belül:

b) bővítés, átalakítás, felújítás (beleértve az épületgépészetet is)

e) étkeztetéshez szükséges konyha kialakítása, fejlesztése

f) az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódó IKT infrastruktúra fejlesztése, hálózati rendszerek kiépítése,

g) az épülethez tartozó, telekhatáron belüli külső terek (udvar, zöld terület) kialakítása, átalakítása, felújítása

B) Eszközbeszerzés, ezen belül támogatható

a) eszközök, bútorok és berendezési tárgyak beszerzése (beleértve az IKT-hez kapcsolódó eszközöket is)

b) külső terekhez kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzése,

c) járműbeszerzés

3.1.2 Önállóan nem támogatható, választható tevékenységek:

b) a hatályos jogszabályokban minimálisan előírt számú parkoló-férőhely és akadálymentes parkoló-férőhely fejlesztése.

d) megújuló energiaforrások alkalmazása

3.1.3 Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek:

a) Akadálymentesítés: a projekt keretében megvalósul az akadálymentesítés;

b) Szórt azbeszt mentesítése: nem releváns;

c) Energiahatékonysági intézkedések: a projekt keretében megvalósuló energiahatékonysági intézkedések, megújuló energiaforrások kihasználása;

d) Nyilvánosság biztosítása: A kötelező nyilvánosság keretében a Széchenyi 2020 kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyvben foglaltakat kívánjuk megvalósítani.

 

3.1.4 Nem támogatható tevékenységek: Nem releváns.

 

 A PROJEKT MŰSZAKI-SZAKMAI TARTALMÁVAL ÉS MEGVALÓSÍTÁSSAL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOKNAK VALÓ MEGFELELÉS (Felhívás 3.2. pontja):

- A projekt valamennyi környezeti, esélyegyenlőségi jogszabálynak megfelel, és az energiafelhasználásra, a projekt környezetének ökológiai állapotára, a vizek állapotára és a klímaváltozásra hatása nincs.

- A létesítmények, térhasználat, közlekedési kapcsolatok tervezésekor Buj Község Önkormányzata figyelembe veszi és érvényesíti az egyetemes tervezés elveit, azaz a nők és férfiak igényeit, az idősek, a fogyatékosok és a gyermekek igényeit, és bemutatja ennek módját.

- A közösségi célú funkciókat ellátó és állandó munkavégzés helyszínéül szolgáló épületrész felújítása során megvalósul a projektarányos akadálymentesítés. Buj Község Önkormányzata rendelkezik Helyi esélyegyenlőségi programmal, a 2003. évi CXXV törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény 31 §. (6) bekezdésének megfelelően.

- A projekt Helyi esélyegyenlőségi programhoz való illeszkedése az alábbi részben kerül bemutatásra.

3. A mélyszegénységben élők és a romák helyzete, esélyegyenlősége

3.2 Foglalkoztatottság, munkaerő-piaci integráció

3.6 Egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés

5. A nők helyzete, esélyegyenlősége

5.2 A munkaerő-piaci és családi feladatok összeegyeztetését segítő szolgáltatások

5.7 A nőket helyi szinten fokozottan érintő társadalmi problémák és felszámolásukra irányuló kezdeményezések

6. Az idősek helyzete, esélyegyenlősége

6.3 A közszolgáltatásokhoz, közösségi közlekedéshez, információhoz és a közösségi élet gyakorlásához való hozzáférés, valamint az időseket, az életkorral járó sajátos igények kielégítését célzó programok.

6.4 Az időseket, az életkorral járó sajátos igények kielégítését célzó programok a településen 

8. Helyi partnerség, lakossági önszerveződések, civil szervezetek és for-profit szereplők társadalmi felelősségvállalása

A fejlesztett ellátás elsődlegesen az időskorú lakosság igényeit szolgálja ki. Az időskorú lakosság részére nyújtott ellátás közvetve érint egyéb lakossági csoportokat is, tekintettel arra, hogy ezen csoportok terheit csökkenti s ezáltal elősegíti többek között azok munkaerőpiacra való visszatérésüket.

- Az esélyegyenlőségi terv megléte nem releváns.

- Költség-haszon elemzés elkészítése nem releváns.

 

A PROJEKTTEL KAPCSOLATOS SZAKMAI ELVÁRÁSOKNAK VALÓ MEGFELELÉS (Felhívás 3.2.1 pontja):

- A projekt keretében három szociális alapszolgáltatás kerül fejlesztésre (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása).

- Amennyiben a projekt megvalósul a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás és az idősek nappal ellátásának hozzáférhetősége, minőségi feltételei javulnak.

- A fejlesztése hozzájárul a családi terhek csökkentéséhez, és a foglalkoztatottsági szint növeléséhez, valamint a területi egyenlőtlenségek csökkenéséhez.

- NRSZH nyilatkozat nem releváns, tekintettel arra, hogy nem valósul meg férőhely bővítés.

- A helyi szükségletek bemutatása a Megalapozó dokumentumban megtörtént.

- A fejlesztés nem eredményez férőhelybővítést, azáltal nem szükséges illeszkednie a település Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójához, vagy nem szükséges külön önkormányzati támogató döntés megléte.

- A település nem rendelkezik Szociális szolgáltatástervezési koncepcióval.

- A kapcsolódó fejlesztések bemutatása szintén megtörtént a Megalapozó dokumentumban.

- A fejlesztés megvalósulását veszélyeztető kockázatok bemutatásra kerültek a Megalapozó dokumentumban.

 - Az előírt műszaki dokumentumok csatolásra kerültek az előírásoknak megfelelően.

- A projekt keretében a felmerülő költségek arányosítása nem releváns.

- Az új építés nem releváns jelen projektben.

- A projekt keretében kizárólag a fejlesztett ellátáshoz szükséges, az igénybevevők életkori sajátosságainak, egészségi és mozgásállapotának megfelelő eszközök beszerzése valósul meg.

- Jelen fejlesztés keretében szociális melegítő konyha fejlesztése is megvalósul. A melegítő konyha kizárólag a Központ által nyújtott szociális alapszolgáltatásokat szolgálja ki.

- Buj Község Önkormányzata nyilatkozza, hogy a beruházás révén megvalósítani kívánt épületenergetikai korszerűsítés (energiahatékonysági fejlesztések) vonatkozásában nem vesz igénybe a 2014-2020-as tervezési időszak TOP-3.2.1 felhívásából támogatást, továbbá nyilatkozza, hogy ezen épületenergetikai korszerűsítést és költségeit, számláit elkülöníthetően tartja nyilván.

 

5.           Bírálati, területspecifikus értékelési szempontok

 

Tartalmi értékelési szempontoknak való megfelelés:

1.1. A támogatási kérelem illeszkedik az intézkedés céljához, amely a támogatható szolgáltatások elérhetővé tétele a szolgáltatáshiányos településeken élők számára, új szolgáltatások infrastruktúrájának megteremtésével, vagy új férőhelyek bővítésével, továbbá a meglévő intézmények minőségi fejlesztésével, amely hozzájárul a családi terhek csökkentéséhez, és a foglalkoztatottsági szint növeléséhez.:

- A projekt keretében a meglévő intézmény minőségi fejlesztésével hozzájárulunk a családi terhek csökkentéséhez, és a foglalkoztatottsági szint növeléséhez, valamint a területi egyenlőtlenségek csökkenéséhez, illetve a szolgáltatások ellátási színvonalának növeléséhez.

A támogatást igénylő és a támogatási kérelem tárgya nem tartozik a Felhívás 4.2. pontjában és az ÁÚF c. dokumentum meghatározott kizáró okok alá.:

- Buj Község Önkormányzata és a támogatási kérelem tárgya sem tartozik a Felhívás 4.2. pontjában és az ÁÚF c. dokumentum meghatározott kizáró okok alá.

2.1. A projekt az 1/2000 (I.7) SZCSM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről előírásai, és/vagy 15/1998. (IV. 30.) a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételéről NM rendeletben foglaltak szerint kerül megtervezésre. - A projekt az 1/2000 (I.7) SZCSM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről előírásai szerint került megtervezésre.

2.2. Férőhelybővítés esetén a projekt illeszkedik a helyi önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciójához vagy a projekt támogató önkormányzati döntéssel rendelkezik. - Nem releváns.

2.3. Új férőhely létrehozás esetén a projektgazda rendelkezik a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal kapacitás növelésének jóváhagyásával. - Nem releváns.

2.4. A projektben elszámolni tervezett tevékenységek megfelelnek a támogatható tevékenységeknek és nem tartalmaznak a Felhívás 3.1.4 pontjában felsorolt nem támogatható tevékenységeket. - A projektbe kizárólag támogatható tevékenységek kerültek betervezésre.

2.5. Infrastrukturális fejlesztés esetén a fejlesztés, funkciót vesztett épületet hasznosít vagy funkcióváltás történik az épületben. – Jelenleg is szociális alapellátást biztosító épületben valamint a Buji Polgármesteri Hivatal által jelenleg raktárként használt épületben valósul meg a fejlesztés. (Az épületek egy helyrajzi számon találhatóak.)

2.6. Fogyatékosok személyek nappali ellátásának fejlesztése esetén, az intézmény fogyatékos gyermekek ellátását vállalja. - Nem releváns.

3.1. A fejlesztési elképzelés kivitelezhetősége, megvalósíthatósága a rendelkezésre álló információk alapján megítélhető. - A fejlesztési elképzelés kifejtése a projekt adatlapban és a Megalapozó dokumentumban is megtörtént. A felhívásban rögzített tevékenységek kerülnek megvalósításra, a helyi igények kiszolgálása érdekében.

 3.2. A betervezett mérföldkövek reálisak és az ütemezés megfelelő.: - A mérföldkövek betervezése a Felhívás 3.2.3. pontjának megfelelően történt. A mérföldkövek egymásra épülnek, s megvalósításukhoz megfelelő időkeret került betervezésre.

4.1. A fejlesztési elképzelés bemutatásában mérlegelésre került, hogy milyen valós kockázati tényezők veszélyeztetik a fejlesztés megvalósulását, és milyen intézkedések lettek tervezve a kockázatok mérséklésére. - A Megalapozó dokumentumban bemutatásra kerültek a kockázati tényezők és az intézkedések is.

5.1. Amennyiben a fejlesztéssel érintett épület/épületrész szórt azbesztet tartalmaz, a projektgazda vállalja az azbesztmentesítést.: - Nem releváns.

5.2. A projektben kettő vagy több alapszolgáltatás fejlesztése valósul meg.: - A projekt keretében 3 alapszolgáltatás fejlesztése valósul meg (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás,időskorúak nappali ellátása).

6.1. A beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Kormányrendelet 3. számú mellékletében meghatározott kedvezményezett járásokban vagy a 105/2015. (IV. 23.) Kormányrendelet által besorolt kedvezményezett települések egyikén valósul meg.: - A kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Kormányrendelet 3. számú melléklete alapján komplex programmal fejlesztendő járásban (ibrányi) valósul meg a beruházás, a 105/2015. (IV. 23.) Kormányrendelet alapján jelentős munkanélküliséggel sújtott településen valósul meg a fejlesztés.

7.1. A fejlesztési elképzelés a többi OP kapcsolódó intézkedéseivel való szinergiában történik. Az infrastrukturális fejlesztés mellett a projekt, integrált szemléletű, tehát ESZA fejlesztésekhez is kapcsolódik vagy kapcsolódni fog.: - A Helyi Esélyegyenlőségi Program alapján a községben több ESZA típusú fejlesztés a hátrányos helyzetben élők körülményeinek, életfeltételeinek javítására irányul, valamint ESZA fejlesztési tervek széles körét sorolja fel, illetve kapcsolja ezeket össze, amikhez jelen projekt is kapcsolódik. Jelen fejlesztés közvetve, vagy közvetlenül a település teljes lakosságát érinti a fejlesztett ellátási formák kiterjedt igénybevevői körére tekintettel.

8.1. Megalapozottan bemutatott a megvalósított tevékenység hosszú távú (legalább 5 éves) működtetése és fenntartása.: - A Megalapozó dokumentum tartalmazza a tevékenység hosszú távú működtetését és fenntartását.

9.1. A projekt eredményeképpen kiegyenlítődnek vagy javulnak a területi különbségek. A projekt szociális és gazdasági gondokkal küzdő, gyakran marginalizált helyzetű közösségek által lakott városrészen/településen valósul meg. – A fejlesztés eredményeként csökkenek a területi különbségek. A település mind gazdasági (jelentős munkanélküliség), mind társadalmi (elöregedő lakosság) szempontból gondokkal küzd.

9.2. A projekt egyenlő hozzáférést biztosít a megfelelő minőségű szolgáltatásokhoz, hozzájárulva a szegregáció elleni küzdelemhez.: - A projekt egyenlő hozzáférést biztosít a megfelelő minőségű szolgáltatásokhoz. A fejlesztéssel érintett ellátások a szociális, mentális, egészségi szempontból hátrányos lakosságot kívánja ellátni. A fejlesztéssel érintett szociális alapszolgáltatások jelegükből adódóan nem közvetít szegregációt.

10.1. A beruházás költséghatékony módon, reálisan és takarékos költségvetéssel tervezett. - A tervezett projekt a szempontnak megfelel. A jó minőségű kivitelezéshez szükséges költségekkel került összeállításra a projekt költségvetése.

 11.1. A kérelmező valamennyi, a fejlesztés szempontjából releváns indikátor esetében célérték vállalást tesz. - Minden releváns indikátor esetében vállalást tettünk.

 

Területspecifikus értékelési szempontoknak való megfelelés:

A területspecifikus melléklet 1.2. pontja alapján a rendelkezésre álló keretösszeg a második benyújtási szakaszban, a teljes rendelkezésre álló keretösszeg, összes elszámolható költség alapon keretösszegre nyújtjuk be projektünket.

 

1. Illeszkedés a megyei területfejlesztési programhoz és a vonatkozó indikátoraihoz

1.1. A fejlesztés hozzájárul Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Területfejlesztési Programja (stratégiai és operatív programrész) című dokumentumban megfogalmazott fejlesztési prioritások megvalósulásához: - A megvalósuló projekt az alábbi pontokon illeszkedik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 c. dokumentumban rögzített prioritásokkal/intézkedésekkel:

 2. prioritás: Hatékony környezetgazdálkodás és klímaváltozáshoz való alkalmazkodás megteremtése

1. intézkedés: Komplex, település szintű környezetvédelmi beruházások megvalósítása

3. intézkedés: Energiahatékonyság növelése, megújuló energiaforrások használatának ösztönzése

6. prioritás: A megye versenyképes decentrumainak fejlesztése

4. intézkedés: Települési környezet integrált fejlesztését célzó beruházások megvalósítása

7. prioritás: A megye járásközpontjainak és kisvárosainak funkcióbővítő fejlesztése

1. intézkedés: Érintett települések lakossági közszolgáltatásainak bővítése és minőségi fejlesztése

4. intézkedés: Települési környezet integrált fejlesztését célzó beruházások megvalósítása

8. Prioritás: Élhető vidéki térségek megteremtése

2. intézkedés: Érintett települések lakossági közszolgáltatásainak bővítése és minőségi fejlesztése

8. intézkedés: Vonzó vidéki környezet és életminőség megteremtése

10. prioritás: A leszakadó rétegek – ezen belül a romák – felzárkóztatása

3. intézkedés: A hátrányos helyzetű csoportok lakhatási feltételeinek javítása komplex önkormányzati kezdeményezésű programok keretében

 

2. Hozzájárulás a belső területi kiegyenlítődéshez

2.1. A fejlesztés révén létrejövő, megújuló szociális alapszolgáltatások száma: A projekt keretében három szociális alapszolgáltatás (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása) fejlesztése valósul meg.

 

3. Hozzájárulás a gazdasági növekedéshez

3.1. A fejlesztés során teremtett munkahelyek száma: - A megvalósuló fejlesztés keretében nem valósul meg új ellátás beindítása, illetve működő ellátás bővítése, ezáltal a projekt keretében nem létesül új munkahely.

 

 

 

Névnap

Ma 2024. december 05., csütörtök, Vilma napja van. Holnap Miklós napja lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A honlap gépi fordítása

Ki olvas minket

Oldalainkat 842 vendég böngészi

Naptár

<-  Július 2024  ->
HK SzCs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Ma van az év 340. napja Szökőév? - Igen! -
Hétköznap/hétvége: Hétköznap

Idő: 03 óra, 38 perc.
Internetidő: 151 (Swatch)
Időszámítás: Téli
Horoszkóp:
Nyilas (november 22. - december 21.)
Horizontal SlideShow Module v1.8 by JT.